Kedves Vendégeink!
VENDÉGHÁZUNK a Várfürdő közelében szép, csendes környezetben egész évben várja Önöket. Az apartmanház a gyulai Vár és a Gyulai Várfürdő főbejáratától kb. 500 m-re Északi irányban fekszik. A város központja ötpercnyi sétával elérhető, ahol több étterem, vendéglátóhely, ABC áruház található.
Az apartmanház önálló zárt telken található, közelsége miatt nincs szükség a város parkolóinak igénybevételére sem, itt az autók zárt helyen „parkolódíj” mentesen parkolhatnak. Az apartmanház telkén a kertben lehet grillezni, kerti bútoroknál üldögélni akár esti hangulatfény mellett.
A VENDÉGHÁZ központi fűtéssel rendelkezik, ezért egész évben, szeretettel várjuk pihenni, gyógyulni vágyó kedves vendégeinket, a fürdőzésre érkező családokat, valamint vadász, vagy bármilyen turista céllal érkező vendégeinket is.
Négy szoba várja a vendégeket 2 + 1 ággyal, teljesen felszerelt konyhahasználattal, főzési lehetőséggel |
|
|
|
|
Foglaltság lekérdezése
Információk |
|
Apartmanházunkban 2+1 ágyas szobákban tudjuk fogadni vendégeinket. A szobák árai szezonban és szezonon kívül eltérőek, naponta és főre vonatkozóan tudjuk ajánlani.
FŐSZEZONBAN (június 1. és szept. 15. között ) 3.500.- Ft/fő/éj + 340.- Ft idegenforgalmi adó /fő/éjszaka áron kínáljuk szállásainkat, mely összeg tartalmazza a zárt parkoló díját is.
SZEZONON KÍVÜL Vendégházunkban legalább három éjszaka lefoglalása esetén kedvezményes áron, 3.000.- Ft/fő/éj + 340.- Ft idegenforgalmi adó/fő/éjszaka áron várjuk kedves vedégeinket.
Vendégházunkban előnyben részesítjük a családokat, ezért áraink kialakításánál ezt fő szempontként vettük figyelembe.
Éppen ezért nálunk gyermekeknek 6 éves korig ingyenes a szállás,
18 éves korig 2.500.- Ft /fő/éjszaka áron szállhatnak meg.
(l8 év alatt és 70 év fölött idegenforgalmi adót nem kell fizetni a vendégeinknek.)
A teljes vendégház lefoglalása esetén további kedvezményt tudunk biztosítani nagyobb családoknak, baráti társaságoknak!
Vendégházunkban Üdülési csekket elfogadunk!
|
Szolgáltatások |
|
Kert, Parkoló, Zárt parkoló, TV szoba, Nemdohányzó szoba, Háziállat bevihető, Közös konyha, Bográcsozás
|
Szobák bemutatása |
|
A vendégházban 4 szoba található, kétszemélyes franciaágyakkal, illetve igény szerint 1 + 1 pótággyal, tévével. |
Szálláshely megközelítése |
|
Gyula belvárosában a történelmi várhoz 300 m-re található, a A Gyulai Várfürdőtől szintén ilyen távolságra található. |
Távolság a szálláshelytől |
| | | | | | | | | | | | | | | - Kerékpár kölcsönzés: 400 m
| | |
|
Tudnivalók |
- Nyitva tartás: 01.01. - 12.31.
- Bejelentkezés: 12:00 ->
- Kijelentkezés: <- 12:00
- Recepció: 00:00 - 00:00
|
A településhez talált leírások: |
Gyula kiemelkedő idegenforgalmi központ. Legismertebb műemléke az ország legépebb gótikus lakópalotájával és kápolnájával rendelkező Gyulai vár, amelynek része a gyógyvizéről híres várfürdő is.
|
|
Gyula belvárosában a történelmi várhoz 300 m-re található, a A Gyulai Várfürdőtől szintén ilyen távolságra található.
Az alábbi táblázatban láthatja azon szálláshelyeket, amelyeket az oldal böngészése során megtekintett. Így könnyen válogathat az Önnek megfelelő szállások között, hiszen innen bármelyiket elérheti, a nem megfelelőeket törölheti. Amennyiben az adott szálláshelyre csak az értékesítővel folytatott üzenetváltás során lehet helyet foglalni, vagy ugyan a szálláshely online (tehát a szálláshely külön visszaigazolása nélkül Ön most azonnal lefoglalhatja a kívánt szobákat), ám nem talál a foglalható szobák között Önnek megfelelőt, akkor az Érdeklődés küldése gombra kattintva küldhet - egyszerre akár több szálláshelynek is - üzenetet.
Javasoljuk, a biztos férőhely érdekében az azonnal foglalható szálláshelyeknél az Információ & Foglalás lapon válasza ki a foglalni kívánt szobatípusok darabszámát, és foglaljon azonnal, így nincs szükség az akár 1-2 napig is eltartó üzenetváltásra.
Nem található akciós ajánlat.
|
|