Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
Néhány mondat a Borgalériáról: 2006. oktober 1-jén nyitotta meg kapuit, azzal a céllal, hogy bárki betekintést nyerhessen a Tokaj-Hegyalján termesztett szőlőfajták, és az ebből hagyományos (fahordós érlelés) és nyugati technológiákkal (acéltartályos érlelés) készült minőségi, és különleges minőségű fehér borok világába. Tokaj-Hegyaljához 28 település tartozik. Mindegyik településen mai napig folyik szőlőtermesztés, illetve borkészítés. Ezen területeken termelt, dűlőszelektált szőlőből készült borokat szeretnénk mindenki számára elérhetővé, megismerhetővé tenni, mind palackozott, mind pedig kimért bor formájában. Magáról az épületről: Az épület maga teljesen új, a Tokaji hegyre jellemző, (vulkanikus tevékenység során létrejött, jól megmunkálható, porózus) keresztúri tufával van borítva. Ez a tufa, egész hegyalján a föld alatt elterülő, több 100 km-es pincerendszernek, szép és tartós belső burkolóeleme. Régebben ebből építkeztek is, de mára már csak, mint díszítőelem ékeskedik az új h
Háziállat bevihető, Bográcsozás, Kert, Kávézó, Mosoda szolgálat, Szobaszervíz, Szervezett túrák, Étterem, Parkoló, Zárt parkoló, Buszparkolóhely, Nemdohányzó szoba, Borozó
Válogasson a szálláshely akciós ajánlatai között, vagy keressen akciós, wellness ajánlataink között.
Tartalma Egész évben hétfőtől csütörtökig,kivétel kiemelt időszak. 3 éjszaka+ifa 3 bőséges reggeli 1 alkalommal 5 boros kóstoló vacsorával Kiemelt időszak ... részletek »
Eltöltendő éjszakák száma: 3
Akció időtartama: 2010.03.05. - 2010.05.31.
Tartalma Egész évben hétfőtől csütörtökig,kivétel kiemelt időszak. Érkezéskor 1ü Tokaji Aszú 5 puttonyos 3 éjszaka+ifa 3 bőséges reggeli 1 alkalommal 5 boros... részletek »
Eltöltendő éjszakák száma: 3
Akció időtartama: 2010.03.05. - 2010.05.31.
Tartalma Egész évben ,kivétel kiemelt időszak. Érkezéskor „Aszútörköly”pálinka 3 éjszaka+ifa 3 bőséges reggeli 1 alkalommal 7 boros kóstoló vacsorával ... részletek »
Eltöltendő éjszakák száma: 3
Akció időtartama: 2010.03.05. - 2010.05.31.
Dr. Simonné Kőszegi Erzsébet vendéglátóhelye (Tokaj)
Csendes, nyugodt helyen, a hegy lábánál családias hangulat borkóstolással.A vendégeket érkezéskor vendégül látjuk a pincénkben egy pohár saját termelésű borra, reggel egy csésze kávéra vagy teára; külön szülő-gyerek hálószoba, gyermekágy, játszóhelyiség; internet hozzáférés. Mozgássérülteknek...
Borgaléria (Tokaj)
Néhány mondat a Borgalériáról: 2006. oktober 1-jén nyitotta meg kapuit, azzal a céllal, hogy bárki betekintést nyerhessen a Tokaj-Hegyalján termesztett szőlőfajták, és az ebből hagyományos (fahordós érlelés) és nyugati technológiákkal (acéltartályos érlelés) készült minőségi, és különleges minőségű...
Tokaj Hotel és Étterem (Tokaj)
Tokaj legfestőibb pontján, a Bodrog és Tisza folyók összefolyásánál, a Tokaji-hegy lábánál található a Tokaj Hotel*** és Étterem. Méltón, patinás régi hírnevéhez, tradicionális magyar ételekkel várja nagy becsben tartott vendégeit - ezek közül a halászlé, babgulyás, túrós csusza, harcsapaprikás...
Toldi Fogadó (Tokaj)
A Toldi Fogadó*** Tokaj történelmi belvárosában található.
A Toldi Fogadó nem egy "egyszerű" szálló, hanem egy wellness ház is, annak teljeskörû szolgáltatásaival.
Nyaranta kerthelyiségben várjuk vendégeinket.
Tokaj, a történelmi borvidék „fővárosa”, Admin
Budapest után az egyik legismertebb magyar város, a történelmi borvidék "fővárosa". Kevés település dicsekedhet a világon azzal, amivel Tokaj: neve bora révén a nemzeti himnuszban is szerepel. 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett.
Az alábbi hozzászólásokat azon felhasználóink írták, akik az elmúlt 1 évben foglaltak szobát a szálláshelyen. Egy hozzászólás minden esetben a beküldő saját véleményét tükrözi az adott időpontban a szállásról.
Nem található hozzászólás.
Válogasson a szálláshely akciós ajánlatai között, vagy keressen akciós, wellness ajánlataink között.
Tartalma Egész évben hétfőtől csütörtökig,kivétel kiemelt időszak. 3 éjszaka+ifa 3 bőséges reggeli 1 alkalommal 5 boros kóstoló vacsorával Kiemelt időszak ... részletek »
Eltöltendő éjszakák száma: 3
Akció időtartama: 2010.03.05. - 2010.05.31.
Tartalma Egész évben hétfőtől csütörtökig,kivétel kiemelt időszak. Érkezéskor 1ü Tokaji Aszú 5 puttonyos 3 éjszaka+ifa 3 bőséges reggeli 1 alkalommal 5 boros... részletek »
Eltöltendő éjszakák száma: 3
Akció időtartama: 2010.03.05. - 2010.05.31.
Tartalma Egész évben ,kivétel kiemelt időszak. Érkezéskor „Aszútörköly”pálinka 3 éjszaka+ifa 3 bőséges reggeli 1 alkalommal 7 boros kóstoló vacsorával ... részletek »
Eltöltendő éjszakák száma: 3
Akció időtartama: 2010.03.05. - 2010.05.31.
Ebben a listában a portál böngészése során megtekintett szálláshelyeket láthatja. Válasszon ki akár több szálláshelyet is, küldjön érdeklődő levelet a kívánt szállásoknak.
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Somitec keresőoptimalizálás Polc Thai masszázs Budapest Cégalapítás Hotel Miskolc Panzió Miskolc
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...

