A régi rómaiak által is kedvelt Balaton /Pelso, ahogy ők nevezték/ partján már az ókorban lüktető, nagy élet folyt, amint ezt a régészeti leletek tanusítják. Mindez a magyarok bejövetelével sem változott. Már az első magyar nyelvem­lék, a Tihanyi Apátság Alapítólevele is név szerint említi a települést.

Ami a nevet illeti: finnugorősnyelvbena"sió"is "fok" is vízfolyást, ásott csatornát jelent, a település neve tehát kétszeresen is a vízzel kapcsolatos. Siófokot hamar elfoglalta a török. Erődöt épített itt, amit később a kuruc fölkelés idején - a történelem paradoxona - jól használ­tak föl a magyarok, Vak Bottyán hadai. A város életében fordulópontot hozott a Déli Vasút megépítése 1861-ben. Az addig poros falu az ország fürdőkultúrájának egyik központja lett. Sárgatéglás indóházában szinte minden­ki megfordult, aki a Balatonra tartott, hisz a vicinálissal négy órával hamarabb juthatott Siófokon át a Kisfaludy átkelőhajóval Füredre, mintha Pestről egyenesen Füredre utazott volna a postakocsival. Egymás után épültek a " be­szálló vendéglők" a "hangáldák". Elkészült a Sió-zsilip, a kikötő, gombamód nőttek ki a földből a kis üdülőpaloták. Azután 1878-ban vízre emelték a svájcí stílusban, fából épült "fürdőházat", melynek díszesen faragott homlok­zatán büszkén hirdette a felirat: " Magyar Tenger " és valóban Európa minden részéről jöttek ide lubickolni az emberek. Ha nem a vízben voltak, hát a fürdőház emeletes kilátószobájában vagy a száz személyes társalgóban múlat­ták az időt. Siófok szinte megtestesítette a K. u. K. korszak boldog békeidőbeli báját - talán nem is véletlen, hogy ép­pen itt született és ezt a világot itta magába az Operett­király Kálmán Imre, oly sok híres mű, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő vagy a Montmartre-i ibolya komponistája.