A Hangya Panzió Csepreg város központjában, a régi mozi helyén épült. A 2001-es évben átalakítás és ráépítés után nyerte el a jelenlegi formáját. Tervezéskor és kivitelezéskor az volt a legfontosabb szempont, hogy minden részletében megfeleljen az idelátogató vendégeink igényeinek. Végiggondoltuk a felmerülő elvárásokat és megterveztük a mai Hangya Panziót. A megszokottól eltérően a szobákat a lehető legnagyobb méretűre építettük, hiszen tapasztalat az, hogy a vendégek itt töltik el a legtöbb időt. Ugyanekkora az összterülete a vendégek kényelmét szolgáló létesítményeknek is.
Célunk az, hogy aki egyszer ellátogatott hozzánk, megszeresse a hotelt és ajánljon minket ismerőseinek is. Ehhez olyan igényességgel berendezett szobák, folyosók, társalgók, bár szükségesek, amiket mi próbáltunk meg a saját elképzelésünk és ízlésünk alapján, a legnagyobb igényességgel berendezni. Döntse el az idelátogató, hogy jól sikerült-e, és bízunk benne, hogy személyesen is köszönthetjük panziónkban. |
|
|
|
|
Foglaltság lekérdezése
Információk |
|
Panziónkban 3 darab maximum 6 fős apartman is a vendégek rendelkezésére áll. Apartmanjaink annyiban térnek el a megszokottól hogy kettő telejesen felszerelt összenyitható szobából állnak. |
Szolgáltatások |
|
Hotel széf, Nyitott uszoda, Szauna, Kert, Napozóterasz, Zárt parkoló, TV szoba, Kávezó, Nemdohányzó szoba, Háziállat bevihető, Kerékpár kölcsönzés, Drinkbar, Sporteszköz, Játszótér
|
Szobák bemutatása |
|
A szobaválasztás a legnehezebb, mivel mind a 12 szobánk más elnevezésű és kialakítású. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy minden vendégünk ugyanolyan komfort mellett megtalálja a saját ízlésének megfelelő stílust, hangulatot (parasztszobától az ónémetig, a régitől a modernig).Ezt a változatosságot a szobák neveiben is kifejezésre jutattuk. Számok helyett egy-egy város nevével idézzük fel a szobák hangulatát.
|
Szálláshely megközelítése |
|
BUDAPEST FELŐL:
M1-es autópálya Győrig, majd a 85-ös főút Csornáig, a 86-os főút Hegyfaluig, majd a 84-es főúton Sajtoskálon Bükön át Csepregig. Budapest és Bükfürdő távolsága 220 km
|
Távolság a szálláshelytől |
| | | | | | | | | | | | - Kerékpár kölcsönzés: helyben
| | |
|
Tudnivalók |
- Nyitva tartás: 01.01. - 12.31.
- Bejelentkezés: 14:00 ->
- Kijelentkezés: <- 11:00
- Recepció: 08:00 - 22:00
- Lemondási feltételek: A foglalást az érkezés dátumát megelőző hetedik napig térítésmentesen lehet lemondani. Azt követően a szállás díjának 50%-át költségként számoljuk fel.
- Elfogadott bankkártyák: MasterCard, Maestro, Visa, Visa Electron, American Express
|
A településhez talált leírások: |
Bük Nyugat-Magyarországon, a Répce folyó menti síkságon, az Alpok lábánál helyezkedik el. A közel ezer éves település a két világháború között már olyan unikummal büszkélkedett, mint Magyarország első cukorrépamosó berendezése, vagy az üzemeket összekötő föld alatti szállítószalag. A döntően mezőgazdaságból élő bükiek életében az egyedülálló ásványianyag-tartalommal rendelkező gyógyvíz felfedezése hozott változást. Ez a település környékén az 1950-es évek végén végrehajtott olajfúrások nyomán tört felszínre.
|
|
BUDAPEST FELŐL:
M1-es autópálya Győrig, majd a 85-ös főút Csornáig, a 86-os főút Hegyfaluig, majd a 84-es főúton Sajtoskálon Bükön át Csepregig. Budapest és Bükfürdő távolsága 220 km
Az alábbi táblázatban láthatja azon szálláshelyeket, amelyeket az oldal böngészése során megtekintett. Így könnyen válogathat az Önnek megfelelő szállások között, hiszen innen bármelyiket elérheti, a nem megfelelőeket törölheti. Amennyiben az adott szálláshelyre csak az értékesítővel folytatott üzenetváltás során lehet helyet foglalni, vagy ugyan a szálláshely online (tehát a szálláshely külön visszaigazolása nélkül Ön most azonnal lefoglalhatja a kívánt szobákat), ám nem talál a foglalható szobák között Önnek megfelelőt, akkor az Érdeklődés küldése gombra kattintva küldhet - egyszerre akár több szálláshelynek is - üzenetet.
Javasoljuk, a biztos férőhely érdekében az azonnal foglalható szálláshelyeknél az Információ & Foglalás lapon válasza ki a foglalni kívánt szobatípusok darabszámát, és foglaljon azonnal, így nincs szükség az akár 1-2 napig is eltartó üzenetváltásra.
Nem található akciós ajánlat.
|
|