Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
A Hotel Millennium Pécs történelmi belvárosában található, kb. 5 perc sétaútra a Széchenyi tértől.
Háromcsillagos szállodánk 25 szobája kellemes hangulatú, berendezése elegáns, széles panoráma nyílik ablakainkból a városra, a Mecsekre, és a Kálvária dombra.
Minden szoba fürdőszobás, színes televízióval, telefonnal és minibárral felszerelt.
60 fős éttermünkben, a 30 fős kerthelyiséggel, számos rendezvényt, bankettet, üzleti vacsorát bonyolítottunk már le.
12 autó részére mélygarázs, buszparkoló, továbbá lift áll a vendégek rendelkezésére. Parkosított kertünkben kültéri nyitott fürdőmedence (16x6m) mellett pihenhetnek vendégeink, amely szolgáltatásunk Pécsett páratlan. Kerti pavilonunkban hangulatos grillparti megrendezésére nyílik lehetőség
Háziállat bevihető, Hotel széf, Nyitott uszoda, Kert, Kávézó, Mosoda szolgálat, Valutaváltás, Éjszakai bár, Étterem, Éjszakai porta, Parkoló, Zárt parkoló, Buszparkolóhely, Lift, Nemdohányzó szoba
UC-1404 (Pécs)
A Hársfa Fogadó*** a pécsi Zsolnay manufaktúra felett, nyugodt környezetben, a Mecsek oldalban, a Hársfa és Sándor utca találkozásánál várja vendégeit.
A belváros a 6-os főúttal párhuzamos Hársfa utcán keresztül könnyen megközelíthető.
A vasútállomásról induló, belvárost érintő autóbuszok...
Fönix Hotel Pécs (Pécs)
A Főnix Hotel** Pécs történelmi belvárosában, a dzsámitól 20 méterre található. A 13 szobából és 3 apartmanból álló Főnix Hotel különböző igényeknek is eleget tesz: az egyedül Pécsre látogatóknak illetve a nagy családosoknak egyaránt alkalmas férőhelyet biztosít. Az 1980-as évek első...
Panzió-1539 (Pécs)
SEVA PANZIÓ PÉCS déli szélén található KOZÁRMISLENY kisváros kervárosi környezetében helyezkedik el.
Az 57-es ut szélén.
M 60-as autópálya PÉCS KELETI lehajtojánál. PÉCS város központjától kb. 5 percre gépkocsival.
Art & Fit Hotel kikelet (Pécs)
Közvetlenül Pécs belvárosa fölött, a Mecseken, mindössze 5 percnyi autóútra a főtértől található a magyar mediterrán vidék egyik legszebb szállodája, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre. A teljes körűen felújított háromszintes műemlék-szállodában 33 szoba áll a...
Barangolás a Mecsek hegységbe, Dorina
Az ország déli részén elterülő Mecsek hegység kiemelkedik a turista- látványosságok sorából a mediterrán éghajlatával, különleges virágaival, cseppkőbarlangjával, forrásaival, patakjaival, tavaival. A természet és túrakedvelők első számú célpontja. A legmagasabb csúcsa a Zengő, amelynek magassága 682 m. A hegység területén körülbelül száz barlang található. A mecseki barlangok jelentős része szűk, kacskaringós aknákból állnak, víznyelőként indulnak és 20-30 méter után eltömődnek. Ilyen jellegű víznyelők táplálják az Abaligeti-barlangot , az orfűi Vízfő-forrás barlangját, a Mánfai-kőlyukat vagy akár a Tettye-forrást is.
Pécs: Misina-tető - Mandulás - Mecseki tornapálya kirándulás, Renáta
A Misina tetőre a pécsi Főpályaudvarról induló autóbusszal juthatunk föl. A hegy 535 méter magas. Jóval elmarad ugyan a Mecsek több csúcsától magasságát tekintve, azonban ez a város központjához legközelebb levő és jól megközelíthető a kilátóhely, ahova műúton autóval vagy autóbusszal is feljuthatunk.
Pécsi látnivalók - Vasarely Múzeum, Gergely
Victor Vasarely (azaz Vásárhelyi Győző) 1906-ban született Pécsett. 1976-ban nyílt meg egykori szülőházban az 1930 óta Párizsban élő művész pécsi múzeuma. Vasarely a hatvanas évek derekán úttörő szerepet vállalt az emigrációban élő művészek és a szülőföld közötti kapcsolat újjáélesztésében.
Magyarürög- éger-völgyi parkerdő - Deindol kirándulás (Pécs környéke), Renáta
A pécsiek egyik újabb, kedvelt kirándulóközpontja a Jakab-hegy keleti lábánál fekvő Magyarürög, és a tole északra húzódó hangulatos Éger-völgy.
Az alábbi hozzászólásokat azon felhasználóink írták, akik az elmúlt 1 évben foglaltak szobát a szálláshelyen. Egy hozzászólás minden esetben a beküldő saját véleményét tükrözi az adott időpontban a szállásról.
Nem található hozzászólás.
Ebben a listában a portál böngészése során megtekintett szálláshelyeket láthatja. Válasszon ki akár több szálláshelyet is, küldjön érdeklődő levelet a kívánt szállásoknak.
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Somitec keresőoptimalizálás Polc Thai masszázs Budapest Cégalapítás Hotel Miskolc Panzió Miskolc
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...

