Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
A Fűzfői-öböl nyugati partjától megváltozik a táj arculata, a lösztakarót vörös permi homokkőből felépülő hegyek, vörös talajú szőlőskertek váltják fel. A 8500 lakosú Almádi igazi üdülőváros.
A Fűzfői-öböl nyugati partjától megváltozik a táj arculata, a lösztakarót vörös permi homokkőből felépülő hegyek, vörös talajú szőlőskertek váltják fel. A 8500 lakosú Almádi igazi üdülőváros.
![]() |
A török hódoltság viharai után a föld a jezsuitáké lett, majd rendjük feloszlatása után a község a kincstárra szállt.
A város központi részének a helyén elterülő szőlőhegy viselte eredetileg az Almádi, majd az Almádi-puszta nevet. A múlt század végi filoxéra járvány kipusztította a szőlőket, az új telepítések mellett üdülőházak, villák építése kezdődött, megindult a fürdőélet.
A vasút 1909-es átadása meggyorsította a fejlődést. Káptalanfüred, majd Vörösberény Almádihoz csatolásával alakult ki a város mai területe. A vörösberényi városrészben, a Veszprémi úton található a Balaton-felvidéken egyedülálló, kőfallal erődített református templom. Az először 1297-ben említett templom román-gótikus stílusban épült, 1789-ben barokk stílusú toronysüveget kapott. Innen nem messze, a Balaton irányában áll a római katolikus templom, melyet 1777-79 között építettek barokk stílusban. Különösen szépek a templom freskói, Bucher Ferenc veszprémi festő alkotásai. A templom mellett a XVII. század közepén barokk stílusban épített egykori jezsuita kolostor épülete áll. Az utca túloldalán 60 m hosszú, XVIII. századi magtárépület látszik, alatta hatalmas pince húzódik. A közeljövőben e helyen nyitja meg kapuit - Magyarország valamennyi borvidékének kiváló borait bemutató és kínáló - Magyar Borok Otthona és Bormúzeum.
Az almádi városrészben, a Dr. Óvári Ferenc utcában álló szecessziós római katolikus templom nevezetessége a Szent Jobb kápolna. Ez a budai várban állt (István király ereklyéjét őrizték benne), de 1957-ben lebontották, és itt építették fel újra. A kápolna dísze Róth Miksa híres, Szent Istvánt ábrázoló mozaikja. 2001. augusztus 20. óta itt őrzik a Szent Jobb egy darabkáját, fragmentumát. A templom - felszentelésének 75. évfordulóján, 2005. november 5-én - névadója, Szent Imre ereklyéjével gazdagodott. A fragmentumot a templomban őrzik. Szép sétát tehetünk a Balaton-parti Öregparkban, ahol Petőfi, Rákóczi és Kossuth szobra mellett három emlékművet is megtekinthetünk.
Az Almádi Nyári Fesztivál június elejétől szeptember közepéig minden hétvégén gazdag programkínálattal várja vendégeit. Színvonalas komolyzenei esemény a vörösberényi katolikus templom régi zene hangversenysorozata júliustól augusztus végéig. A város kiemelt nyári rendezvénye május végén vagy június elején a Nemzetközi Horgászverseny, június közepén a szezonnyitó Hattyú-bál, június végén a Péter-Pál napi vigadalom, majd július elején a Mazsorett- és Fúvószenekari Találkozó. Július végén rendezik az Almádi Napokat, augusztusban az Almádi Borfesztivált. Szeptember közepén a szüreti hétvége zárja a nyári szezont.
A Városház térről indul a 6 km-es Vörös Homokkő Tanösvény, amely a várost és annak természeti értékeit mutatja be. A sétaút a Dr. Óvári Ferencről elnevezett kilátót is érinti, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a Kenesétől Tihanyig terjedő víztükörre. Másik természeti útvonal a Köcsi-tó tanösvény.
A város strandjait fokozatosan újjáépítik. A káptalanfüredi strand felújítása megtörtént, új strandépületet kapott. A Wesselényi strand is megszépül.
Az impozáns Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár a színvonalas programok szervezésén túl a Padlásgaléria mellett helyet ad a rangos városi kiállításoknak is. Ezek közül is kiemelkedik az augusztus közepétől szeptember közepéig tartó - 2 évente megrendezésre kerülő - Balaton Tárlat. Az épület földszintjén található a város Tourinform Irodája is.
A városban mindenütt ingyenes a parkolás.
Balatonalmádi szálláshelyek:
http://www.hungaryrooms.com/szallasok/Balatonalmádi/
Veszprém, a királynék városa, Admin
A hét dombra épült Veszprémet a királynék városaként is emlegetik: történelmi, építészeti emlékei a honfoglalás koráig nyúlnak vissza. A település a környékének szellemi és gazdasági központja.
tovább »
Alsóörs és látnivalói, Renáta
A sűrűn települt kis falvak közötti szőlőhegyek ma már Almáditól Füredig szinte egybefüggő üdülőövezetet alkotnak. Az 1300 lakosú Alsóörs ófaluja a Somlyó-hegy lábánál helyezkedik el. Innen déli irányban, a tópartig épült ki az üdülőtelep, hatalmas, selymes vizű stranddal. tovább »
Kirándulás a Bakonyba, Katalin
A Bakony mintegy 4000 négyzetkilométer kiterjedésű karsztos röghegység, a Dunántúli-középhegység legnyugatibb és legnagyobb tagja. A Bakonyt a Devecser és Várpalota között húzódó, nyugat–keleti irányú törésvonal (amelyben a 8. számú fő közlekedési út is halad) két részre osztja: az Északi-Bakonyra és a Déli-Bakonyra. Ez utóbbinak messzire szakadt, magányosan álló darabja a sümegi Várhegy. Az Északi-Bakony hegyei közül a legmagasabb a Kőris-hegy (709 m.). Mellette több, 600 méter fölötti hegy sorakozik, így méltán nevezik az Északi-Bakonyt a Dunántúl tetejének. A Bakony - miután egyik legfőbb kőzete a mészkő - bővelkedik karsztjelenségekben: víznyelők, dolinák, sziklatornyok és barlangok is találhatók itt.
tovább »
Szállásajánlatok Balatonalmádi | Hotel Balatonalmádi | Apartman Balatonalmádi | Vendéglátóhelyek Balatonalmádi
UC-676 (Lovas)

Balatonfelvidéki stilusban épült, néprajzi értékekkel berendezett fogadó,saját loistállóval, kézmüves mühellyel, borospincével
Panzió-1550 (Veszprém)

Bemutatkozó Szöveg
Az Árpád Panzió és Étterem a külvárosban, jól megközelíthető helyen, a Veszprém Arénával szemben található.
Családi vállalkozásunk 18 éve foglalkozik vendéglátással Veszprém városában. Kezdetben büfé-falatozókat működtettünk, ami mára 13 szobás panzióvá és 70 fős étteremmé... tovább »Bemutatkozó Szöveg
Az Árpád Panzió és Étterem a külvárosban, jól megközelíthető helyen, a Veszprém Arénával szemben található.
Családi vállalkozásunk 18 éve foglalkozik vendéglátással Veszprém városában. Kezdetben büfé-falatozókat működtettünk, ami mára 13 szobás panzióvá és 70 fős étteremmé nőtte ki magát.
A panzió és étterem megálmodója Ács Árpád volt, akinek a nevét viseli az épület. Ma a fia vezeti az üzletet, ezzel fiatalos, modern arculatot kapott az étterem, mely 2008 nyarán újra megnyitotta kapuit a vendégei előtt.
Kínálatunkat ezzel egyidejűleg pizzákkal is bővítettük. Éttermünk lehetőséget biztosít családi, baráti és céges rendezvények lebonyolítására.
Minden kedves vendégünk igényeinek megfelelő elhelyezést biztosítunk, egy illetve többágyas szobákban.
Panzió-1502 (Veszprém)

2008 decemberében nyíltunk Veszprémben, a város déli részén. Elegáns, első osztályú panziónk, mely egyidejűleg 35 fő befogadására alkalmas, ingyenes parkolóval, 17 teljesen felszerelt, összkomfortos szobával - amelyből egy akadálymentesített - valamint italbárral áll a pihenni és kikapcsolódni vágyó... tovább »2008 decemberében nyíltunk Veszprémben, a város déli részén. Elegáns, első osztályú panziónk, mely egyidejűleg 35 fő befogadására alkalmas, ingyenes parkolóval, 17 teljesen felszerelt, összkomfortos szobával - amelyből egy akadálymentesített - valamint italbárral áll a pihenni és kikapcsolódni vágyó hazai és külföldi vendégek rendelkezésére. Nyugodt, csendes kertvárosi környezet biztosítja vendégeink zavartalan pihenését. A városközpont mindössze 10-15 percnyi sétával elérhető, és a panzió közelében több különböző osztályú étterem is található.
Visszatérő hazai és külföldi vendégeink a lehető legjobb referenciát szolgáltatják panziónk jó és egyre növekvő hírnevének. A folyamatos megújulást, szolgáltatásaink körének bővítését tűztük ki célul, mellyel jelenlegi és jövőbeni vendégeink megelégedettségét szeretnénk szolgálni.
Nereus Park Hotel (Balatonalmádi)

A szálloda közvetlenül a Balaton partján található egy 2 hektáros parkosított területen. A terület és a parkoló őrzésével igyekszünk biztosítani a legnagyobb nyugalmat vendégeinknek. A gyermekbarát környezet kiválóan alkalmas családi üdülésekre. A legkisebbek biztonságát szolgálja gyermekmedence... tovább »A szálloda közvetlenül a Balaton partján található egy 2 hektáros parkosított területen. A terület és a parkoló őrzésével igyekszünk biztosítani a legnagyobb nyugalmat vendégeinknek.
A gyermekbarát környezet kiválóan alkalmas családi üdülésekre. A legkisebbek biztonságát szolgálja gyermekmedence csúszdával, illetve játszótér és homokozó is várja őket.
Az aktív időtöltést kedvelők számára: strandröplabda-, lábtenisz, mini futballpálya, lengőteke, pingpongasztalok, vízisporteszközök (vízibicikli, szörf, csónak) kölcsönzése, horgászási lehetőség a molón. A hotel sajat vitorláskikötővel rendelkezik.
Hangulatos nyári estékre szóló ajánlatunk: grillező és szalonnasütő hely, játékautomaták, biliárd- és rexasztal
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Egri Hotelek Soproni Hotelek Hévízi Hotelek Balatoni Hotelek Cheaphotels Eger Cheaphotels Heviz Cheaphotels Pecs Besthotels Budapest Balatonhotels Ungarn Balatoni Hotelek Bútorasztalos Oktatóvideó Thai masszázs Raktártechnika Polc Matrac Szállás Miskolc Panzió Miskolc Somitec seo
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...


Nem található hozzászólás.