Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
A gyógyvizéről és fürdőkultúrájáról nevezetes település a XVIII. századtól országos jelentőségű üdülőhely. Hévízen található a világ legnagyobb kiterjedésű gyógytava, amely mellett nemcsak terápiás központok, hanem a társasági élet helyszínei is létrejöttek.
A gyógyvizű tó különlegessége, hogy egész Közép-Európában egyedül itt virágzanak a szabadban a melegvízi tündérrózsák. A virág a város jelképévé vált. Védett természeti érték a vadgesztenyékkel övezett szanatórium parkja, amelyben 80-100 évnél idősebb fák is élnek. Érdemes bejárni a szoborparkot is, ahol azoknak az ismert személyiségeknek a portréját láthatjuk, akik gyakran megfordultak a településen.
Hévíz 1992-ben kapott városi rangot.
A település történetéről feljegyezték: 1328-ban Heuwyz-nek írják a nevét, ami a meleg vízre utal. A fürdőélet Hévízen a XVIII. század végére alakul ki. Nagy szerepe volt ebben gróf Festetics Györgynek, aki gyógyvizes tó lefolyócsatornájának bal partján létrehozta az úgynevezett Ótelepet.
A fürdő életében a XX. század elején jelentős változások történtek: 1909-re elkészült a "Kurszalon", új fürdőházak épültek, 1907-ben alakult ki a kéttornyos, jellegzetes fürdőbejárat. Ez időben készült el a Hévíz Szanatórium és Gyógyszálloda. Hévíz az ország legjelentősebb gyógyfürdőjévé 1911-től vált, hihetetlen szálloda- és üdülőépítési program kezdődött. 1952. január 1-jén a fürdőtelep épületeiben létrehozták a Hévízi Állami Gyógyfürdőkórházat, amely ma a Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház.
A kórház terápiás szolgáltatásainak bővítésére és a színvonal javítására idővel az ország legnagyobb és legmodernebb fedett terápiacentruma épült fel - ettől kezdve a hévízi gyógykúrák egész évben igénybe vehetők. A gyógyvíz jótékony hatását számos gyógyintézmény és -szálló hasznosítja.
LÁTNIVALÓK
Hévízi-tó
A világ legnagyobb kiterjedésű gyógytavának felszíne 4,4 hektár. A víz hőmérséklete a forrásbarlangban 39,8 Celsius-fok, nyáron 34-36 Celsius-fok, de télen sem süllyed 26-29 Celsius-fok alá.
A hévízi tó gyógyvize a tiászkori dolomitrétegből tör a felszínre, vize állandó mozgásban van. A források egy 18 m átmérőjű forrásbarlangban törnek a felszínre. A forrásnál a víz mélysége 38 méter. A tó vízhozama 410 l/sec, ez a napi vízhozamban 35 millió liter, a teljes forrástó vízkészlete három és fél nap alatt kicserélődik. A hévízi gyógyvíz kénes, alkáli-hidrogénkarbonátos, enyhén radioaktív.
A gyógyvíz jótékony hatását számos gyógyintézmény és -szálló hasznosítja. A hévízi üdülés azonban akkor az igazi, ha a tófürdőt is kipróbáljuk.
Tündérrózsák
Lovassy Sándor, a keszthelyi gazdasági tanintézet tanára 1898-ban kísérletezni kezdett az Indiából és Afrikából behozott "lótuszok" meghonosításával. Néhány év múlva egész Közép-Európában egyedül itt virágoztak a szabadban a melegvízi tündérrózsák. Egy, a rózsaszínű Indiai vörös tündérrózsa honosodott meg. A virág a város jelképévé vált, címerében is megtalálható.
Jézus Szíve Római Katolikus templom
A Szentlélek hét ajándékát jelképezi a hét torony az 1999 szeptemberében átadott modern katolikus templomon. A belső tér legyező alakú, az oltár körül félkörívben helyezkednek el a padok.
A fából faragott főoltár galambot ábrázol, melynek szívében helyezkedik el az oltáriszentség. A mellékoltárok is galamb alakúak, mert a templom titulusa is Szentlélek. A bejárati kupola alatt a galamb-motívum kőmozaikból van kirakva. A templom festett üvegablakai a város polgárainak adományaiból készültek (Simon Endre). Az épületet Bocskay János építészmérnök tervezte. 32 regiszteres orgonája az Aquincumi Orgonagyárban készült.
Kápolna
Az egykor önálló kis falu, Egregy középkori templomát a XIII. század második negyedében építhették. A hajó két oldalán ülőfülkék, középkori és barokk festmények maradványai láthatók.
Az épület - ma kápolna és ravatalozó - kívül-belül megőrizte egyszerű, rideg középkori hangulatát. Mellőle szép kilátás nyílik a környező vidékre.
Szanatórium parkja
80-100 évnél is idősebb fák is vannak az 1903-ban telepített kertben. A kórház főépülete körüli parkban 15 féle fenyőfajt, 34 lombos fafajt és 23 cserjefajt találunk.
A fajok közül külön meg kell említeni a kaukázusi és a kolorádói jegenyefenyőt, az ezüst-, sima-, luc-, erdei-, fekete- és páfrányfenyőt és a tiszafát.
Hévíz Galéria
Népművészeti hímzések a Díszítőművészeti Kör állandó kiállítása.
- Népművészeti hímzések
- A XIX-XX század "ereklyéi
- Balázs Antal játékmackó, színes fémdoboz, porcelán és rézvasaló gyűjteménye
- állandó kiállítás.
Millecentenáriumi emlékmű
Az emlékművet, Gerics Ferenc lendvai és Molnár Jenő hévízi szobrászok alkotását a honfoglalás 1100. évfordulóján, 1996. június 8-án, Hévízfürdő létrejöttének 200. évfordulóján állíttatta az önkormányzat.
Szoborpark
A szoborparkban Hévízen járt írókat, költőket: Móricz Zsigmondot (Kunos László), Csokonai Vitéz Mihályt (Rátonyi József) és Berzsenyi Dánielt (Rieger Tibor) ábrázoló alkotásokat láthatunk.
Szökőkút nőalakokkal
A Thermálfürdő bejáratával szemben kis szökőkút áll, "Kisfaludy emlékére" alkotott két nőalakos bronzszoborral.
Marton László alkotása.
Szálláshelyek Hévízen:
http://www.hungaryrooms.com/szallasok/Hévíz/
Hévíz térképe:
Gyenesdiás, az üdülőfalu, Admin
Gyenesdiás kedvező fekvésével, remek klímájával, változatos turisztikai vonzerőivel, kínálatával, vendégszeretetével ideális célpont minden korosztály számára, színvonalas és nem utolsó sorban árban is kedvező nyaralási lehetőségre.
Keszthely és környéke - Festetics-kastély, Gergely
Keszthely egy élénk idegenforgalommal rendelkező város Zala megyében."A Balaton fővárosa". Éghajlata az Adriai-tenger és a Balaton közelsége miatt kiegyensúlyozottabb, a nyár kevésbé forró, a tél kevésbé fagyos.
Alsópáhok, Renáta
A Kis-Balatonhoz közel fekvő üdülőfalu a csöndes környezetben pihenni vágyóknak kínál lehetőségeket. Az Ófalu máig őrzi jellegzetes képét, az ősi, egyutcás településszerkezetet.
A Hévízi Gyógytó, Dorina
A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes forrástava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. Magyarország legrégebbi és legismertebb gyógyfürdője a római korból származó emlékek szerint több mint 2000 éves múlttal büszkélkedhet. A mai értelemben vett klasszikus hévízi kúra is több mint 200 éves múltra tekint vissza. A Hévízi-gyógytó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyító erejű, meleg vizes tava. Ez a tó különleges képződmény, hiszen ellentétben a többi meleg vizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó.
Hévíz, Hévízi látnivalók, Anonim
Mindazonáltal Hévíz és környéke tud programokkal szolgálni. A közelben található a Kis Balaton Nemzeti Park, nem messze van egy bivalyrezervátum, Afrika múzeum, Keszthely (városnézés, Festetics kastély, hajókirándulás), Badacsony, Sümeg.
Szállásajánlatok Hévíz | Hotel Hévíz | Apartman Hévíz | Vendéglátóhelyek Hévíz
UC-163 (Hévíz)
Vendégházunk a termálfürdőtől 800 méterre található, nyugodt, csendes környezetben. A gyönyörű panorámás pinceborozókat tőlünk már egy kényelmes 10 perces sétával el lehet érni. A közelben (kb.100 méterre) élelmiszerbolt, kisvendéglő, és fodrász-kozmetikus is van. Gyógy- és reflexmasszázs házon...
UC-83 (Gyenesdiás)
A panzió nyolc, modernen berendezett, kényelmes szobával várja a vendégeket. A panzió rendelkezik 2 db apartman jellegű szobával, melyekben 2 hálószoba található, így 4 fő részére tud kényelmes szállást biztosítani. Az összes szoba zuhanyzós fürdőszobával, minibárral (hűtővel) és kábel TV-vel...
UC-169 (Gyenesdiás)
A BOR Apartmanház Gyenesdiás központjában, a település két strandja között félúton található. 20 éve állunk vendégeink rendelkezésére kényelmes, külön bejáratú apartmanjainkkal, évről évre bővülő szolgáltatásainkkal. Apartmanházunk gyermek- és bababarát szolgáltatásokat is kínál.
Admiral Hotel - Panzió (Keszthely)
Elhelyezkedés
A felújított, igényesen berendezett hotel 400 méterre található a Balatontól. A 3 épületből álló
családias szálloda szép, virágos kerttel várja egész évben kedves vendégeit.
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Somitec keresőoptimalizálás Polc Thai masszázs Budapest Cégalapítás Hotel Miskolc Panzió Miskolc
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...


Nem található hozzászólás.