Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
A Bakony mintegy 4000 négyzetkilométer kiterjedésű karsztos röghegység, a Dunántúli-középhegység legnyugatibb és legnagyobb tagja. A Bakonyt a Devecser és Várpalota között húzódó, nyugat–keleti irányú törésvonal (amelyben a 8. számú fő közlekedési út is halad) két részre osztja: az Északi-Bakonyra és a Déli-Bakonyra. Ez utóbbinak messzire szakadt, magányosan álló darabja a sümegi Várhegy. Az Északi-Bakony hegyei közül a legmagasabb a Kőris-hegy (709 m.). Mellette több, 600 méter fölötti hegy sorakozik, így méltán nevezik az Északi-Bakonyt a Dunántúl tetejének. A Bakony - miután egyik legfőbb kőzete a mészkő - bővelkedik karsztjelenségekben: víznyelők, dolinák, sziklatornyok és barlangok is találhatók itt.

Bakony látnivalói:
- Zirc: A Bakony fővárosa. Zirc festői fekvésű kisváros a Magas-Bakonyban, a Zirci-medencében. Magyarország legmagasabban fekvő városa (a városközponton a 400 m-es szintvonal halad át). Az itteni ciszterci apátság műemlék épületegyütteséről nevezetes, amelyben könyvtár és múzeum is található. Az apátság angolkertjéből kialakult botanikus kert az ország legmagasabban fekvő arborétuma, melynek célja a Bakony őshonos növényeinek gyűjtése és bemutatása.
- Veszprém: A hét dombra épült Veszprémet a királynék városaként is emlegetik: történelmi, építészeti emlékei a honfoglalás koráig nyúlnak vissza. A település a környékének szellemi és gazdasági központja. A Séd-patak itt mély völgyeket vágott a felszínbe, ezért Veszprémet a hét dombra épült városként is emlegetik A települést a királynék városának is nevezik. Gizella királyné, I. István felesége tette azzá, az ő nevéhez fűződik Magyarország első és legrégibb püspöki székesegyházának alapítása. A veszprémi püspököket illette meg a királynék koronázásának előjoga, ők viselték a királyné kancelláriájának hivatalát.
- Várpalota: a város Veszprém megyében, a Várpalotai kistérségben. Itt épült meg 2000-ben Magyarország első szélkereke: az Inotai szélerőmű. A város központjában, a minden irányból könnyen megközelíthető Szabadság téren áll a várpalotai vár, más néven Palota vára vagy Thury-vár. A vártól nyugatra, a római katolikus templom felett, a Kastélydombon áll a Zichy- kastély. Napjainkban az épület az ország egyetlen Trianon Múzeumának ad otthont.
- Bakonybél: A környező hegyek barlangjai, a természeti értékeket bemutató turistautak nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy kedvelt üdülő- és kirándulóhellyé váljon a falu, amelyhez vallási emlékek kötődnek. A településen több múzeum is működik. Egy korabeli népi lakóházban rendezték be a Bakonyi Erdők Házát, amely képet nyújt a Magas-Bakony növény- és állatvilágáról. A bakonybéli Szabadtéri Néprajzi Múzeum 1970-ben nyílt meg két kiemelt műemlékké nyilvánított házban. Bakonybél környékének idegenforgalmi látványosságai közé tartozik a Pénzlyuk-barlang, a Tarkő-lik, az Odvaskő-barlang, amelyekhez több jelzett erdei turistaösvény is indul a faluból.
- Ajka: A település ipari múltjának különlegességeit több múzeum is bemutatja. Az egykori Ármin-bánya környékén hozták létre Ajka legismertebb kirándulóhelyét, a Parkerdőt, ahol télen felvonóval rendelkező sí- és szánkópálya található. Az ajkai üveggyárban máig készülnek egyedileg csiszolt üvegtárgyak. A gyártörténeti kiállítás, valamint az itt készült termékek a gyár melletti múzeumban láthatók.
Balatonalmádi és nevezetességei, Renáta
A Fűzfői-öböl nyugati partjától megváltozik a táj arculata, a lösztakarót vörös permi homokkőből felépülő hegyek, vörös talajú szőlőskertek váltják fel. A 8500 lakosú Almádi igazi üdülőváros. tovább »
Veszprém, a királynék városa, Admin
A hét dombra épült Veszprémet a királynék városaként is emlegetik: történelmi, építészeti emlékei a honfoglalás koráig nyúlnak vissza. A település a környékének szellemi és gazdasági központja.
tovább »
Szállásajánlatok Veszprém | Hotel Veszprém | Apartman Veszprém | Vendéglátóhelyek Veszprém
Panzió-1437 (Veszprém)

Az Erdei Vendéglő és Panzió ideális helyszíne családi ünnepségeknek, esküvőknek, banketteknek, baráti találkozóknak, céges partiknak.
Panziónk tíz jól felszerelt szobája kényelmes és otthonos elhelyezést biztosít.
Túrázni, kirándulni vágyó vendégeink számára ideális kiindulópont vendéglőnk és... tovább »Az Erdei Vendéglő és Panzió ideális helyszíne családi ünnepségeknek, esküvőknek, banketteknek, baráti találkozóknak, céges partiknak.
Panziónk tíz jól felszerelt szobája kényelmes és otthonos elhelyezést biztosít.
Túrázni, kirándulni vágyó vendégeink számára ideális kiindulópont vendéglőnk és panziónk. Az Állatkert nagy területen elhelyezkedő Szafari parkja mellett a Gulya-dombon elterülő parkerdő és a Séd-völgy kirándulóhelyei is várják a hozzánk látogató belföldi és külföldi turistákat.
Panzió-1502 (Veszprém)

2008 decemberében nyíltunk Veszprémben, a város déli részén. Elegáns, első osztályú panziónk, mely egyidejűleg 35 fő befogadására alkalmas, ingyenes parkolóval, 17 teljesen felszerelt, összkomfortos szobával - amelyből egy akadálymentesített - valamint italbárral áll a pihenni és kikapcsolódni vágyó... tovább »2008 decemberében nyíltunk Veszprémben, a város déli részén. Elegáns, első osztályú panziónk, mely egyidejűleg 35 fő befogadására alkalmas, ingyenes parkolóval, 17 teljesen felszerelt, összkomfortos szobával - amelyből egy akadálymentesített - valamint italbárral áll a pihenni és kikapcsolódni vágyó hazai és külföldi vendégek rendelkezésére. Nyugodt, csendes kertvárosi környezet biztosítja vendégeink zavartalan pihenését. A városközpont mindössze 10-15 percnyi sétával elérhető, és a panzió közelében több különböző osztályú étterem is található.
Visszatérő hazai és külföldi vendégeink a lehető legjobb referenciát szolgáltatják panziónk jó és egyre növekvő hírnevének. A folyamatos megújulást, szolgáltatásaink körének bővítését tűztük ki célul, mellyel jelenlegi és jövőbeni vendégeink megelégedettségét szeretnénk szolgálni.
Villa Medici Hotel & Étterem (Veszprém)
Megálmodása óta a Villa Mediciben mindig a minőséget és vendégeink elégedettségét tartottuk szem előtt. Az elmúlt 15 év a folyamatos megújulás és fejlődés jegyében zajlott, azzal a céllal, hogy „mindenből a legjobbat nyújtsuk”.
Töretlenül azon dolgozunk, hogy vendégeink a „nyugalom szigetén”... tovább »Megálmodása óta a Villa Mediciben mindig a minőséget és vendégeink elégedettségét tartottuk szem előtt. Az elmúlt 15 év a folyamatos megújulás és fejlődés jegyében zajlott, azzal a céllal, hogy „mindenből a legjobbat nyújtsuk”.
Töretlenül azon dolgozunk, hogy vendégeink a „nyugalom szigetén” érezzék magukat, minőségi szolgáltatásokkal garantáljuk rendezvények tökéletes lebonyolítását, családias hangulattal a kellemes kikapcsolódást és éttermeink személyzetének hozzáértésével az igazi gasztronómiai élményt.
A Villa Medici Hotel**** & Étterem a királynék városának festői szépségű völgyében, Veszprém legszebb részén, a Viadukt lábánál fekszik. Csodálatos környezetben a látogatókat meghitt családi légkör és kortalan elegancia fogadja.
A szálloda komplex szolgáltatást nyújt és szolgáltatásainak különlegességével, egyediségével tűnteti ki magát.
UC-146 (Balatonalmádi)

Vendégházunk Balatonalmádi központi fekvésű részén, de nyugalmas környezetben helyezkedik el.
2-3 fős és 2 szobás, / 2+2fős /apartmanok, valamint 2 és 3 fős zuhanyzós, Wc-vel ellátott szobák állnak vendégeink rendelkezésére.
Reggelizési lehetőség van.
A kertben úszómedence és napozóterasz... tovább »Vendégházunk Balatonalmádi központi fekvésű részén, de nyugalmas környezetben helyezkedik el.
2-3 fős és 2 szobás, / 2+2fős /apartmanok, valamint 2 és 3 fős zuhanyzós, Wc-vel ellátott szobák állnak vendégeink rendelkezésére.
Reggelizési lehetőség van.
A kertben úszómedence és napozóterasz található.
Az udvaron parkolási és grillezési lehetőség is van.
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Egri Hotelek Soproni Hotelek Hévízi Hotelek Balatoni Hotelek Cheaphotels Eger Cheaphotels Heviz Cheaphotels Pecs Besthotels Budapest Balatonhotels Ungarn Balatoni Hotelek Bútorasztalos Oktatóvideó Thai masszázs Raktártechnika Polc Matrac Szállás Miskolc Panzió Miskolc Somitec seo
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...


Nem található hozzászólás.