Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
A Balaton nyugati csücske és a horvát-szlovén határ között elterülő somogy-zalai dombság s egyben Délnyugat-dunántúl regionális központja az 55 ezres lélekszámú lüktető határmenti város Nagykanizsa, tradicionális tranzitállomása az Adria és az Olaszországi kikötők felé irányuló és onnan érkező kereskedelemnek és idegenforgalomnak, amely szerepe tovább erősödik a Spanyolország-Oroszország európai közlekedési folyosó megépítésével. A városközponti panzióban igényesen kialakított fürdőszobás-WC-s szobák és apartmanok várják a vendégeket, színes Tv-vel, telefonnal, közös vendégkonyhával, reggelizőhelységgel és autóparkolóval.
A 15 km-re fekvő egész évben nyitva tartó európai európai hírű zalakarosi termálgyógyfürdő vize különösképpen hatásosan gyógyítja az izületi, nőgyógyászati, vegetatív idegrendszeri és fogínygyulladási panaszokat. 2-3 hetes komplex fürdőkúra kiválóan alkalmas fáradtság, kimerültség esetén friss energiával való feltöltődésre. Kirándulási lehetőségek: Gyöcsej falumúzeum, budafai arborétum, kápolnapusztai bivalyrezervátum, Kisbalaton természetvédelmi terület, Balaton-keszthelyi öböl, Hévíz, valamin
A fenti árak nem tartalmazzák a reggelit, mely igénylése esetén a következőket válaszhatja.
Kontinentális reggeli: 600 HUF/fő
Bővített reggeli: 1000 HUF/fő
Háziállat bevihető, Kert, Parkoló, Zárt parkoló
Hotel Centrál (Nagykanizsa)
Centrál Hotel Nagykanizsa történelmi belvárosában, Horvátországtól 20 km-re, a Szlovén határtól 40 km-re, az M7-es és a 74-es utak találkozásánál fekszik. A háromcsillagos szálloda 50 szobával, a szobákban fürdővel, telefonnal és televízióval ellátva várja kedves vendégeit. A szállodához...
Hotel Touring (Nagykanizsa)
A városközponttól 300 m-re csendes, lakótelepszerű övezetben 40 kétágyas zuhanyzós wc-s szoba. Egész évben nyitva. Emeletenként társalgó-különterem, az épület körül park, játszótér, szilárd burkolatú foci, -kézi -és kosárlabdapálya. A közelben szép új fedett uszoda, szauna, szolárium, termálstrand....
UC-272 (Nagykanizsa)
A Balaton nyugati csücske és a horvát-szlovén határ között elterülő somogy-zalai dombság s egyben Délnyugat-dunántúl regionális központja az 55 ezres lélekszámú lüktető határmenti város Nagykanizsa, tradicionális tranzitállomása az Adria és az Olaszországi kikötők felé irányuló és onnan érkező...
UC-273 (Nagykanizsa)
Városközponti elhelyezkedésű panziónk egész évben várja kedves vendégeit. A szálláshely négy darab fürdőszobás szobával rendelkezik. A szobák közül 3 darab szoba kétágyas, ezek közül kettő pótágyazható. Továbbá a szálláshely rendelkezik egy darab háromágyas szobával is. Reméljük hamarosan Önt is...
Kanizsai séta, Tamás
Kanizsa emlékművei, kincsei, melyeket érdemes megszemlélni egy helyi séta alkalmával...
Nagykanizsa Környéke, Karesz
Bivalyrezervátum, thermálfürdők, aquapark, Kisvasút, Budafai Arborétum, Kistolmácsi tó...
Túrázási lehetőségek Nagykanizsa környékén, Karesz
Nagykanizsa - Romlott vár - Bagola - Csónakázó-tó - Nagykanizsa, Nagykanizsa - Budafapuszta arborétum - Kiscsehi ősbükkös - Vétyempuszta - Nagykanizsa
Nagykanizsa Séta, Nagykanizsa látványosságok, Karesz
Nagykanizsai nevezetességek, minden amit érdemes megnézni nagykanizsán.
Az E-71 (M7) főúton táblák jelzik a panzióhoz vezető utat. A városban fedett uszoda szaunával, szoláriummal, 12 pályás teniszklub, számtalan üzlet és bevásárlóközpont, mozi, színház, koncertelőadás, discók és éjszakai bárok gondoskodnak az ide látogatók kellemes kikapcsolódásáról. A környéken lovaglás, hétvégeken szervezett gyalog és kerékpártúrák teszik teljessé a kínálatot.
Az alábbi hozzászólásokat azon felhasználóink írták, akik az elmúlt 1 évben foglaltak szobát a szálláshelyen. Egy hozzászólás minden esetben a beküldő saját véleményét tükrözi az adott időpontban a szállásról.
Rendezés: dátum | korosztály | értékelés
szep es kenyelmes hej
Ebben a listában a portál böngészése során megtekintett szálláshelyeket láthatja. Válasszon ki akár több szálláshelyet is, küldjön érdeklődő levelet a kívánt szállásoknak.
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Somitec keresőoptimalizálás Polc Thai masszázs Budapest Cégalapítás Hotel Miskolc Panzió Miskolc
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...

