Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
Baja tagadhatatlanul a halászlé fővárosa, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a több évszázados múlt, és a Bajai Halfőző Fesztivál, mely tízezreket csábít a bográcsok mellé. Idén közel kétezren főznek majd július második szombatján a Szentháromság téren. Nagy fejlődés ez, hiszen 1996-ban Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján 463 bográcsban rotyogott azonos recept alapján a híres bajai halászlé. Azóta az évek során mind többen mutatják be főzőtudományukat, és a halászlé szerelmesei mind többen zarándokolnak Bajára, hogy érezzék az igazi hallé ízét és illatát. Minden bizonnyal idén is ki lehetne majd tenni a város határát jelző táblákra a „megtelt” feliratot.
A nagy tömeg ellenére mégis családias a légkör. Családok, baráti társaságok sürgölődnek a bográcsok körül. Mindenkinek megvan a feladata, ha más nem, a borospoharak utántöltése. Senki nem maradhat hallé nélkül, olykor még a kedves idegennek is jut egy kis kóstoló a vendégszerető bajaiaktól. Ha mégsem, a halászcsárdák nagy szeretettel és teli tányérral várják az éhes vándorokat.
Július második szombatját jelöljük meg az idei és az elkövetkező évek naptáraiban, hiszen ez a nap a Bajai Halfőző Fesztivál napja. Országos és európai szinten is elismert gasztronómiai esemény, elmaradhatatlan, illatos, ízes élmény!
Fesztivál, Baja
Vendéglátóhelyek Baja | Szállásajánlatok Baja | Hotel Baja | Apartman Baja
Duna Wellness Hotel (Baja)
Szállodánk a vizek ölelte Baja város Sugovica határolta főterének széléről tekint a városba benyúló Duna-ág szigetére és a klasszicista épületek uralta térre. Baja város egyetlen megmaradt patinás szállodája. A szálloda a folytonos üzemelés melletti modernizálás állomásaként - felfrissülni és... tovább »Szállodánk a vizek ölelte Baja város Sugovica határolta főterének széléről tekint a városba benyúló Duna-ág szigetére és a klasszicista épületek uralta térre.
Baja város egyetlen megmaradt patinás szállodája.
A szálloda a folytonos üzemelés melletti modernizálás állomásaként - felfrissülni és fitten maradni vágyók örömére - nyitotta meg Wellness központját.
Panzió-1574 (Baja)

Hotel Kaiser Panzió
Tóth Kálmán utcai egységünkbe, családias hangulattal, 16 szobából és 8 apartmanból álló egységgel várjuk pihenni vágyó vendégeinket. A földszinten recepció, reggeliztető, kávézó és egy hangulatos 50 négyzetméteres belső udvari terasz található, az emeleti szint pedig a... tovább »Hotel Kaiser Panzió
Tóth Kálmán utcai egységünkbe, családias hangulattal, 16 szobából és 8 apartmanból álló egységgel várjuk pihenni vágyó vendégeinket. A földszinten recepció, reggeliztető, kávézó és egy hangulatos 50 négyzetméteres belső udvari terasz található, az emeleti szint pedig a vendégszobákból áll. Szobáink zuhannyal/káddal, kábeltévével, mini bárral és ingyenes internet hozzáféréssel felszereltek, nagyrészt klimatizált. 1-4 fő kényelmes elhelyezésére alkalmas nemdohányzó szobákkal, valamint 2-5 fős apartmanokkal várjuk a hozzánk látogatókat. Szolgáltatásainkat kibővítettük szaunával, ami a panzióvendégek pihenését, kikapcsolódását, wellness-igényeit szolgálja.
Sportcsapatoknak, csoportoknak, főiskolásoknak, diákoknak ajánljuk egyedi kedvezményes árajánlatunkat.
Szálláshelyeinkben (panzió II. osztály) 2-3-4-5 férőhelyes szobákban, lakosztályokban. Csoportokat 40-60 főig tudunk fogadni.
UC-1580 (Baja)

Hotel Kaiser
Az újonnan épült Szentháromság téri épületkomplexumban az 1-2-3-4. emeleten fürdőszobával ellátott, különálló szobákat alakítottuk ki. A szobákat lifttel lehet megközelíteni. A szálláshely akadálymentes a parkolótól a szobáig.
A környezet mediterrán hangulata, és a szobák kiváló... tovább »Hotel Kaiser
Az újonnan épült Szentháromság téri épületkomplexumban az 1-2-3-4. emeleten fürdőszobával ellátott, különálló szobákat alakítottuk ki. A szobákat lifttel lehet megközelíteni. A szálláshely akadálymentes a parkolótól a szobáig.
A környezet mediterrán hangulata, és a szobák kiváló minősége mindig magával ragadja a szállóvendégeinket.
Baja és nevezetességei, Renáta
Baja a magyarországi Dunaszakasz egyik legjellegzetesebb vízi városa. Nevének eredete máig vitatott: az egyik felfogás szerint a török eredetű Baj személynév kicsinyítő képzős alakját őrizte meg, míg egy másik álláspont szerint a Baja családtól származik. 1323-ban már Bayaként jelölik.
tovább »
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Egri Hotelek Soproni Hotelek Hévízi Hotelek Balatoni Hotelek Cheaphotels Eger Cheaphotels Heviz Cheaphotels Pecs Besthotels Budapest Balatonhotels Ungarn Balatoni Hotelek Bútorasztalos Oktatóvideó Thai masszázs Raktártechnika Polc Matrac Szállás Miskolc Panzió Miskolc Somitec seo
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...


Nem található hozzászólás.