Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
Álmodtunk egy Kocsmát a Dunaparton, kicsit másképp, mint a szó köznapi értelemben hangzik!
Kocsmát, ahol barátok, ismerősök találkoznak, megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat, megosztják egymással örömeiket, ahol a bárpultnál el lehet beszélgetni a csaposhölggyel, vagy csapossal, ahova be lehet ugrani egy kávéra, sörre, fröccsre, de enni is lehet.
A csodálatos dunai panoráma még élvezetesebbé teszi vendégeinknek, barátainknak az itt tartózkodást.
DELIRIUM TREMENS - egyedül az országban nálunk kapható a "Delirium Tremens" nevu világos sör csapolva, nevéhez hűen 9.5% alkohol tartalommal.
Edzett matrózoknak kifejezetten ajánlott, többek közt azért is, mert két éve megnyerte a "Világ legjobb söre" c?met.
MINDEN AMI RUM - bárunk ajánlatában rengeteg fajta rum és rum alapú koktél várja vendégeinket, ahogy ez egy matróz kocsmától el is várható.
ÉTELEINK - a Duna által érintett országok gasztronómiájából adnak keresztmetszetet. Az étlap három havonta változik, hogy minél több féle ételt tudjanak hűséges vendégeink megkostolni, nembeszélve arról, hogy így tudjuk legjobban ajánlani a szezonételeket.
Látogasson el hozzánk!
Étterem, Budapest
Vendéglátóhelyek Budapest | Szállásajánlatok Budapest | Hotel Budapest | Apartman Budapest
Gerand Hotel Touring (Budapest)

A főváros történelmi városrészéhez közel található kétcsillagos Hotel Touring, Budapest észak-budai részén a Duna-parttól 300 méterre, kellemes zöld övezetben várja Önt.
Agape Apartmenthouse (Budapest)

Az Agape Apartmenthouse modern apartmanokat kínál vendégeinek egy újépítésű háztömbben, Budapest belvárosában. Az apartmanok a pesti oldalon találhatók, nagyon közel az Erzsébet körúthoz, de csendes utcában. Kedvező fekvése miatt ideális szálláshely az ide látogató külföldiek és belföldiek... tovább »Az Agape Apartmenthouse modern apartmanokat kínál vendégeinek egy újépítésű háztömbben, Budapest belvárosában.
Az apartmanok a pesti oldalon találhatók, nagyon közel az Erzsébet körúthoz, de csendes utcában.
Kedvező fekvése miatt ideális szálláshely az ide látogató külföldiek és belföldiek részére, hiszen rengeteg látnivaló az apartmanok közvetlen közelében helyezkedik el, mint például a New York kávéház, az Operaház, a Zsinagóga. Emellett sok étterem, üzlet, klub várja a vendégeket.
A belvárosi elhelyezkedés nálunk azonban alacsony árakkal párosul!
Kontinentális reggelit kínálunk vendégeink számára 4Euro/fő áron, amely a földszinti kávézóban fogyasztható el és a recepción foglalható le.
Hotel Omnibusz (Budapest)

A Hotel Omnibusz három csillagos szálloda, 200 m-re fekszik a 3-as metró Ecseri úti megállójától, és kb. 20 percnyire a Ferihegyi Repülőtértől. A hotel 23 légkondicionált szobával rendelkezik, melyek minibárral, telefonnal, színes tévével,dvd-vel felszereltek. Mindegyikhez saját fürdőszoba tartozik,... tovább »A Hotel Omnibusz három csillagos szálloda, 200 m-re fekszik a 3-as metró Ecseri úti megállójától, és kb. 20 percnyire a Ferihegyi Repülőtértől. A hotel 23 légkondicionált szobával rendelkezik, melyek minibárral, telefonnal, színes tévével,dvd-vel felszereltek. Mindegyikhez saját fürdőszoba tartozik, melyben zuhanyfülke és hajszárító is található.
A hotelben drinkbár üzemel, ahol a büféreggelit 7 és 9 óra között fogyaszthatják el vendégeink.
A hotelben folyamatos portaszolgálat áll az Önök rendelkezésére: taxit, városnézést rendelhetnek meg, és széfet bérelhetnek.
Költségeiket készpénzzel, illetve kártyával rendezhetik. A hotel saját pakolóval rendelkezik.
Helios Hotel Panzió (Budapest)

Legyen vendégünk a családias hangulatú Helios Hotel Panzióban mely, a budai hegyek erdős déli lejtőjén fekszik, festői kilátással a fővárosra. A városközpont (Váci utca, Ferenciek tere 3-as Metró) egy buszjárattal 15-20 perc alatt elérhető. A 11 gyönyörű panorámájú, csendes kétágyas szoba és 6... tovább »Legyen vendégünk a családias hangulatú Helios Hotel Panzióban mely, a budai hegyek erdős déli lejtőjén fekszik, festői kilátással a fővárosra. A városközpont (Váci utca, Ferenciek tere 3-as Metró) egy buszjárattal 15-20 perc alatt elérhető. A 11 gyönyörű panorámájú, csendes kétágyas szoba és 6 újonnan kialakított Apartman (Studio) várja az ide érkezőket.
Az árak tartalmazzák a svédasztalos reggelit, a zárt parkolóhely és az Internet használatát.
Budapest Európában, Nogamstar
Budapest főbb ismérvek tovább »
Budapest Ecseri piac, Nogamstar
Budapest legnagyobb használtcikk-piaca, a Nagykőrösi úti bolhapiac ugyan távolabb esik a városközponttól, a turistáknak mégis érdemes felkeresniük. A helybeliek által egyszerűen „Ecserinek” nevezett, nyüzsgő piacon nem csak a vásárlás, de a nézelődés és a keresgélés is élményt jelent, hiszen hihetetlen mennyiségű csecsebecse és régiség között lehet szemezgetni. tovább »
Az 5 legjobb vadaspark, Admin
Ha nincs még programod a hétvégére, de szeretnél egy kis friss levegőt szívni, látogass el valamelyik vadasparkba. Most megmutatjuk neked az öt legjobbat az országban.
tovább »
Budapesti kikapcsolódási lehetőségek, Nogamstar
Bringóhintó, Vízitaxi, Tropicarium, Planetárium, Aquaréna, Cirkusz, Csodák Palotája, Jégterasz, Állatkert tovább »
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Egri Hotelek Soproni Hotelek Hévízi Hotelek Balatoni Hotelek Cheaphotels Eger Cheaphotels Heviz Cheaphotels Pecs Besthotels Budapest Balatonhotels Ungarn Balatoni Hotelek Bútorasztalos Oktatóvideó Thai masszázs Raktártechnika Polc Matrac Szállás Miskolc Panzió Miskolc Somitec seo
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...


Nem található hozzászólás.