Pluszforrás Bt.
E-mail:
Csoportoknak, egyedi kérések
Amennyiben nagyobb létszámú csoportnak (10-15 főtől) keres szállást mi ebben is segítünk. Kattintson ide, írja meg nekünk preferenciáit, mi pedig segítünk lefoglalni a legjobb, legkedvezőbb szálláshelyet.
Nem tudja pontosan
melyik szállást keresi?
Keressen a szállások között az utcaszintű térképen!
Kedvelt települések
Partnereinknek
Győr Bécs és Budapest között félúton, szelíd környezetben fekvő patinás, sokszínű város, ahol építészeti, kulturális és természeti értékek sora ötvöződik egymással.
Magyarország műemlékekben második leggazdagabb vidéki városa a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül elnyerte a műemlékvédelem Európa-díját. A történelmi korokat idéző templomok, paloták, múzeumok, jellegzetes sarokerkélyek, szűk közök belvárosi sétára invitálják a látogatót.
Győr fesztiválváros, ahol a művészetek barátai, az igényes kikapcsolódásra vágyók egész éven át vonzó programokra lelhetnek.
Győrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet. A pihenni, felüdülni vágyókat idecsalogatja a gyógyító erejű víz, valamint a környék - a szigetközi vízi-világ és a pannonhalmi dombvidék - táji, kultúrtörténeti értékei.
Kultúra, Győr
Vendéglátóhelyek Győr | Szállásajánlatok Győr | Hotel Győr | Apartman Győr
Panzió-1569 (Győr)
A háromcsillagos NATURAL Egészségcentrum és Panzió Győr történelmi belvárosától 5 km-re a Budapest-Bécs autópálya mellett Győr-Ménfőcsanakon található. Vendégeink kényelmét hat új, modern, klimatizált apartman és három panziószoba biztosítja. Biztonságos parkolás, zárt udvar, fedett garázs. Kérésre... tovább »A háromcsillagos NATURAL Egészségcentrum és Panzió Győr történelmi belvárosától 5 km-re a Budapest-Bécs autópálya mellett Győr-Ménfőcsanakon található. Vendégeink kényelmét hat új, modern, klimatizált apartman és három panziószoba biztosítja. Biztonságos parkolás, zárt udvar, fedett garázs. Kérésre félpanziót vagy teljes ellátást biztosítunk.
UC-745 (Abda)

Megtisztelő számunkra, hogy időt szakít rá és rövid bemutatkozó ismertetőnket elolvassa. Ha családjával kellemes kikapcsolódásra, pihenésre vágyik reméljük tájékoztatónk felkelti érdeklődését és a közelgő vendégünkként üdvözölhetjük. Örömmel fogadjuk ha az üdülés alatt szerzett észrevételeit,... tovább »Megtisztelő számunkra, hogy időt szakít rá és rövid bemutatkozó ismertetőnket elolvassa.
Ha családjával kellemes kikapcsolódásra,
pihenésre vágyik reméljük tájékoztatónk
felkelti érdeklődését és a közelgő vendégünkként üdvözölhetjük. Örömmel fogadjuk ha az üdülés alatt szerzett észrevételeit, tapasztalatai javaslatait megosztja velünk. Kis családi vállalkozásunkat az önök igényei szerint fejlesszük tovább, hogy még kellemesebbé tegyük itt tartózkodásuk napjait.
UC-1370 (Győr)
Az Otthon vendégház, a hangulatos Győr barokk, történelmi belvárostól csupán 1450 m-re, egy kis utcában helyezkedik el. Rendezet telkek és házak családi környezetet biztosítanak a nagy város szívében. Otthon vendégház szolgáltatásai egész évben kedvező áron igénybe vehetők!
Hotel Kálvária (Győr)

A barokk belvároshoz közel található Győr első Magyar Turizmus Minőségi Díjjal rendelkező szállodája, a Hotel Kálvária.
Szállodánk különlegessége, hogy két épületrészen 33 szobával, három- és négycsillagos kategóriában kínál szálláslehetőséget és további színvonalas szolgáltatásokat, mint étterem,... tovább »A barokk belvároshoz közel található Győr első Magyar Turizmus Minőségi Díjjal rendelkező szállodája, a Hotel Kálvária.
Szállodánk különlegessége, hogy két épületrészen 33 szobával, három- és négycsillagos kategóriában kínál szálláslehetőséget és további színvonalas szolgáltatásokat, mint étterem, különtermek, szauna, kondicionáló terem, szolárium, Ceragem masszázságy, biliárd, darts, csocsó. Kerékpár-kölcsönzési lehetőség áll Vendégeink rendelkezésére. 2010. áprilisában nyílt wellness-részlegünk jacuzzival, infra- és finnszaunával, gőzfürdővel; valamint új bárunk is.
A szállodához zárt parkoló tartozik. A szálloda egész területén ingyenes vezeték nélküli internezési lehetőség áll rendelkezésre.
A szálloda közvetlen szomszédságában található fogászati klinika a fogszabályozástól kezdve az implantológiáig a fogászat teljes területét átfogó szolgáltatásokat kínálja.
Túrázás, kikapcsolódás Győrött, Renáta
Győr - A három folyó találkozásánál, a Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca torkolatánál fekvő várost Budapest és Bécs között félúton találjuk. A történelmi települést vizek mentén zöldellő parkok és hidak sokasága öleli át; pompás palotái, impozáns templomai közt több száz éves terek és utcák rejtőzködnek. A folyópartoknál terebélyes fák, meredek lépcsőközök, meghitt zugok, festői sétányok kavalkádja ejti rabul a járókelőt. Mindenütt derű, harmónia. tovább »
Magyarországi települések szállás-ajánlatai:
Szállás Balaton Szállás Sopron Szállás Eger Szállás Hévíz Szállás Siófok Szállás Pécs Szállás Szeged Szállás Budapest Szállás Zalakaros
További apartmanok, szállások Magyarországon:
Kiemelt partnereink:
Wellness hétvége Alacritas.hu Krakow apartments Paris Hotel Egri Hotelek Soproni Hotelek Hévízi Hotelek Balatoni Hotelek Cheaphotels Eger Cheaphotels Heviz Cheaphotels Pecs Besthotels Budapest Balatonhotels Ungarn Balatoni Hotelek Bútorasztalos Oktatóvideó Thai masszázs Raktártechnika Polc Matrac Szállás Miskolc Panzió Miskolc Somitec seo
Impresszum
Pluszforrás Bt.
E-mail:
Kis türelmet...


Nem található hozzászólás.